Nagysáp település Helyi Választási Iroda vezetőjének
1/2010. (VII. 14.) számú határozata a Nagysáp települési önkormányzat képviselő-testülete megválasztható képviselőinek számáról

Nagysáp település Helyi Választási Irodájának vezetője a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 4. § ) pontja alapján, figyelemmel a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 102.§ (1) bekezdésében, foglaltakra a Nagysáp település megválasztható képviselőinek számát

6  főben
határozza meg.

E határozat meghozatala napján a Polgármesteri Hivatal épületének (Köztársaság tér 1. szám) hirdetőtábláján, valamint az Önkormányzat honlapján (www.nagysap.hu) kerül közzétételre.

E határozat ellen a Területi Választási Iroda vezetőjéhez címzett kifogással lehet élni úgy, hogy az a megtámadott határozat közzétételétől számított két napon belül, de legkésőbb 2010. július 16-án 16 óráig beérkezzen a HVI vezetőjéhez (levelezési cím: 2524 Nagysáp, Köztársaság tér 1. e-mail cím: jegyzo@nagysap.hu, faxszám: 33-507-921).

Indokolás

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 2010. június 30-án hatályba lépő 102.§ (1) bekezdése értelmében a helyi választási iroda vezetője a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választása évének január 1-jei lakosságszáma alapján február 15-ig meghatározza és a helyben szokásos módon közzéteszi a települési önkormányzat képviselő-testülete megválasztható tagjainak számát.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 3.§-a kimondja, hogy a települési önkormányzat képviselő-testülete, a fővárosi és a megyei közgyűlés tagjainak számát a választás évének január 1-jei lakosságszáma alapján kell meghatározni, mely adatot a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szerv küldi meg minden év január 15-ig a helyi és a területi választási iroda vezetője számára.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 4.§-a szerint a 10.000 vagy ennél kevesebb lakosú település - egyéni listás választási rendszerben - egy választókerületet alkot, amelyben a képviselők száma:

  1. 100 lakosig 2 fő
  2. 1000 lakosig 4 fő
  3. 5000 lakosig 6 fő
  4. 10.000 lakosig 8 fő.

Az Országos Választási Iroda vezetőjének a választókerületek és szavazókörök felülvizsgálatáról a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. évi választásán című 18/2010. (VI. 25.) számú intézkedése I/1. pontja úgy rendelkezik, hogy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 2010. június 29-ig közli a helyi és területi választási irodák vezetőivel a település (fővárosi kerület) és a megye, illetve a főváros 2010. január 1-jei lakosságszámát.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala 2010. június 25-én Nagysáp település lakosságszámát 2010. január 1-jei állapot szerint 1627 főben határozta meg.

A lakosságszám ismeretében - a 2010. évi L. tv. 4.§ ) pontjában foglalt számítási mód alkalmazásával - a települési képviselő-testület megválasztható képviselőinek számát 6 főben került meghatározásra.

A határozat közzétételéről az 1997. évi C. tv. 102.§ (1) bekezdése, míg a jogorvoslatról szóló tájékoztatás az 1997. évi C. tv. 102.§ (3) bekezdésén alapul.

Nagysáp, 2010. július 14.

 

                                                                                              Dr. Nagy Zsolt
                                                                                a Helyi Választási Iroda vezetője