2006. október 11-én tartotta Nagysáp Község képviselő testülete alakuló ülését, Buzsik Attila korelnök vezetésével, öt napirendi pontban.

1. Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója az október 1-i választások eredményéről, Testületi tagok eskütétele.

2. Polgármester eskütétele

3. Polgármester programjának ismertetése

4. Polgármesteri illetmény megállapítása, megszavazása

5. Alpolgármester választás, eskütétel, illetmény megállapítása

Az első pontban tájékoztatta a jelenlévőket Kárász Gyuláné, Helyi Választási Bizottság elnöke az október 1-i szavazás eredményéről, törvényességéről és felolvasta a megválasztott polgármester és képviselők nevét. Ezután a képviselők átvették megbízólevelüket, majd az eskütétel következett, melynek szövegét Vargáné Flórea Rita képviselőasszony olvasta.

A jelenlévők előtt eskütételt tettek: Balogh János; Buszik Attila; Fürjesné Tóth Kornélia; Hangya László; Juhász József; Molnár János; Sándor Tibor; Vargáné Flórea Rita

A képviselő-testület tagjai után Nagysáp Község polgármestere Balogh Miklós eskütétele következett.

Ezek után községünk polgármestere megköszönte a falu bizalmát és minden erejével azon lesz, hogy Nagysápot szolgálja. Továbbá ismertette programját a testület tagjainak és a jelenlévőknek.

-Helyi utak, utcák rendbetétele, vízelvezetők kialakítása, aszfaltozási munkák.

-Különálló Védőnői Szolgálat kialakítása, az ANTSZ előírásainak megfelelően

-Faluközpont további rendbetétele, burkolása és egy emlékmű építése

-Polgármesteri Hivatal rendbetétele, a mai kornak megfelelő szolgáltatások kialakítása, gödrülékennyé tétele

-Utcanevek kitáblázása a község területén

-A folyamatban lévő rendezési terv kidolgozása, új utak nyitása, közművesítése

-A volt hulladéklerakó rekultiválása

-Civil szervezetekkel és Egyházakkal való jó kapcsolat további megtartása

-Helyi sportélet fellendítése, az épület rendbetétele

-Az intézmények fenntartása továbbra is

A polgármester elmondta: Sok terve van, sok az olyan dolog, ami már folyamatban is van Nagysápon. Nehéz lesz az elkövetkezendő négy év, meg kell mutatnia a testületnek mit tud a megszorításokban felmutatni. A helyi bizottságoknak is több munkájuk lesz, főleg a szociális bizottságnak, mivel egyre nagyobb súly nehezedik az emberekre, nyugdíjasokra. A helyi bevételek csak részben fedezik a költségvetést. Bíznak a jó lehetőségekben és pályázati úton elnyerhető összegekben, melyekből sok-sok dolgot meg lehet majd valósítani. Minden olyan lehetőséggel élni fog, amely a község érdekében kihasználható! Zárszóban pedig kérte a lakosságot, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a gyűléseken és hasznos ötleteikkel, javaslataikkal segítsék az ő és testület munkáját!

A negyedik napirendi pontban megállapították és megszavazták a polgármester illetményét. Ez az összeg nem lehet kevesebb, mint az előző ciklusban, azaz bruttó 368.000 Ft. Ezt az összeget a képviselők javaslatára 10,4-es szorzóval, bruttó 382. 720Ft-ra módosították, melyet egyhangú szavazattal elfogadtak.

Az ötödik napirendben titkos szavazással került megválasztásra az alpolgármester. A testület egyöntetű "igen" szavazataival Buzsik Attilát választották meg, aki szintén eskütételt tett a jelenlévők előtt.

Majd megállapították a tiszteletdíját, melynek összege, bruttó 92. 000 Ft. Ezt egyhangú "igen" szavazatokkal minden képviselő elfogadta. Az alpolgármester megköszönte a testület bizalmát és kijelentette: Az elmúlt időszakban sem vette fel tiszteletdíját, igy a mostani ciklusban is ezt teszi.

 

Ezek után Balogh Miklós polgármester bezárta az ülést és mindenkinek megköszönte a jelenlétét, sikeres munkát kívánt a testület tagjainak.

Nagysáp Község megválasztott képviselő-testülete és polgármestere. - Balról a következő személyek: Hangya László, Balogh János, Juhász József, Fürjesné Tóth Kornélia, Sándor Tibor, Balogh Miklós-polgármester, Buzsik Attila-alpolgármester, Molnár János, Vargáné Flórea Rita

VISSZA

 

Nagysáp, 2006.10.11. Fotó: Juhász Tamás