![]() |
||||
|
|
- 2006. május 14-én a Református gyülekezet régi nagy vágya teljesült azzal, hogy vendégként köszönthették a templomban azokat az embereket, akik szintén vallják és képviselik a nagyvilágban az igaz Istent. Nem csak hitben, hanem lélekben is egyek: magyarok. Erdélyből érkezett az egyik református gyülekezet, Csejd községből, a másik pedig Székesről, mely szintén erdélyi gyülekezet. Közel egy éve volt az első találkozás, majd a lábatlani gyülekezet elöljáróságával elutaztak hozzájuk azzal a céllal, hogy az erdélyi testvérekkel felvegyék a kapcsolatot. Sok mindenről beszéltek, majd a nagysápi, a csejdi, a székesi valamint a felvidéki Karva településsel közösen egy találkozó szervezése kezdett kibontakozni. Majd a tervek valóra is váltak és Nagysáp község egésze a történelem folyamán most először ünnepelhetett ilyen formában együtt. A közös Istentisztelet után a helyi Művelődési Házban szeretetvendégség volt és kötetlen beszélgetés. Tovább a képekhez!
|
|||
| |
||||
![]() |
||||
|
|
|
![]() |
||
|
|
||||